Konsztantyin Ciolkovszkij, az űrhajózás egyik atyja egyszer azt mondta: „A Föld az emberiség bölcsője, de nem lehet örökké a bölcsőben maradni.” Ez a mondat gyönyörűen hangzik, tele van kalandvággyal és pátosszal. De Ciolkovszkij nem volt biológus. Nem tette hozzá azt az apróbetűs részt, amit azóta az űrorvoslás fájdalmas tapasztalatok árán tanult meg: a bölcső nemcsak ringat, hanem formál is. Mi, emberek, a gravitáció gyermekei vagyunk. Minden egyes sejtünk, minden csontunk és izmunk arra lett tervezve évmilliók alatt, hogy ellenálljon ennek az állandó, láthatatlan lefelé húzó erőnek, amit 1G-nek nevezünk. A gravitáció az a szobrász, aki a jelenlegi formánkra faragott minket. De mi történik a szoborral, ha a szobrász leveszi róla a kezét? Ma, a „HŰHA” napon az emberi test egyik legfurcsább átalakulását vizsgáljuk meg: azt a pillanatot, amikor az űrben szó szerint túlnövünk önmagunkon.

A Harmonika-effektus

Hogy megértsük, mi történik odafent, először meg kell értenünk, mi történik idelent. A gerincoszlopunk egy mérnöki csoda. 33 csigolyából áll, amelyek úgy sorakoznak egymáson, mint gyöngyök a láncon. De hogy ne koccanjanak és törjenek össze minden lépésnél, a természet lengéscsillapítókat épített közéjük: a porckorongokat. Ezek a porckorongok rugalmasak, tele vannak folyadékkal. Olyanok, mint a vízzel teli szivacsok. A Földön, amint reggel felkelsz az ágyból, a gravitáció azonnal munkához lát. Egész nap nyomja lefelé a válladat, a fejedet. Ez a nyomás lassan, de biztosan kipréseli a vizet a porckorongokból, és összenyomja őket. Estére valójában mindannyian alacsonyabbak vagyunk 1-2 centiméterrel, mint reggel voltunk. Aztán éjszaka, amikor vízszintesen fekszünk, a gravitációs nyomás megszűnik, a „szivacsok” visszaszívják magukat, és reggelre visszanyerjük a magasságunkat. Ez a mi napi ritmusunk.

De az űrben nincs „nappal” és „este” gravitációs értelemben. Ott a nyomás megszűnik. Teljesen. Amikor egy űrhajós pályára áll, a gerince fellélegzik. A porckorongok elkezdenek tágulni. Nem csak annyira, mint egy földi alvás után, hanem a maximumra. Megtelnek folyadékkal, megduzzadnak, és eltávolítják egymástól a csigolyákat. Az eredmény? Egyfajta „Alice Csodaországban” effektus. Az űrhajósok megnyúlnak. Átlagosan 3-5 centiméterrel lesznek magasabbak. Ez talán nem tűnik soknak, de gondolj bele: ez azt jelenti, hogy a ruháid hirtelen rövidek lesznek. A nadrág szára felcsúszik a bokád fölé. És ami a legveszélyesebb: a méretre szabott űrruhád (szkafandered) hirtelen szűk lehet. Volt olyan eset a történelemben, amikor egy űrhajós alig fért bele a saját ülésébe a visszatéréskor, mert a törzse hosszabb lett a küldetés alatt.

A növekedés ára

Sokan álmodoznak arról, hogy bárcsak magasabbak lennének. Az űrben ez az álom valóra válik, de van egy ára, amit senki nem reklámoz az űrhajós toborzó plakátokon. A fájdalom. A gerincünk körüli izmok, szalagok és idegek a földi hosszúságunkhoz vannak kalibrálva. Amikor a gerinc hirtelen megnyúlik, ezek a „kábelek” megfeszülnek. Az űrhajósok jelentős része az első napokban erős hátfájásra panaszkodik. Ez az úgynevezett „Space Adaptation Back Pain”. Olyan érzés, mintha valaki folyamatosan húzna szét, vagy mintha egy satuban lennél, csak fordítva. Sokan aludni sem tudnak miatta. Az űrállomáson gyakran látni alvó űrhajósokat magzatpózban lebegni – térdek felhúzva a mellkashoz. Ez nemcsak kényelmi pozíció, hanem szükségszerűség: a gerinc görbítése enyhíti a feszülő izmok okozta fájdalmat.

Arcok a Holdban (és az állomáson)

A gerinc megnyúlása csak a jéghegy csúcsa. A gravitáció hiánya az egész folyadékháztartásunkat átrendezi. A Földön a gravitáció a vért és a testnedveket lefelé húzza, a lábaink felé. A szívünknek keményen kell dolgoznia, hogy felpumpálja a vért az agyunkba. Az űrben ez a „lefelé húzó erő” megszűnik. A folyadékok, mint egy elszabadult hullám, elindulnak felfelé, a mellkas és a fej irányába. Ezt hívják „Puffy Face” (pufók arc) és „Bird Legs” (madárláb) szindrómának. Az űrhajósok arca kigömbölyödik, a szemük alatt táskák jelennek meg, az orruk bedugul (mintha náthásak lennének), miközben a lábuk vékonyabbá válik. Ha megnéztek fotókat az űrállomásról, gyakran látni, hogy az asztronauták arca kicsit pirospozsgásabb, kerekebb. Ez nem a jóltápláltság jele. Ez a testük küzdelme a fizikával.

A visszatérés sokkja

De minden utazás véget ér egyszer. És a természet mindig benyújtja a számlát. Amikor az űrhajó visszatér a légkörbe, és a fékezőernyők kinyílnak, a gravitáció kegyetlen erővel tér vissza. Hirtelen a megnyúlt, laza gerincre újra ránehezedik a teljes testsúly – sőt, a lassuláskor annak többszöröse. A „túlnőtt” űrhajósok visszazsugorodnak. Ez a folyamat nem lassú, mint a növekedés. Ez gyors és brutális. Amint földet érnek, a gravitáció azonnal elkezdi visszapréselni a folyadékot a porckorongokból. Néhány óra, maximum néhány nap alatt az „extra” centiméterek eltűnnek. Ez gyakran még fájdalmasabb, mint a növekedés volt. Olyan, mintha egy hónapokig nyújtott gumiszalagot hirtelen elengednének. Emellett a porckorongok sérülékenyebbek is ilyenkor: a visszatérő űrhajósoknál sokkal magasabb a gerincsérv kockázata az első hetekben. Nem emelhetnek nehezet, nem ugrálhatnak. Újra meg kell tanulniuk „földlakónak” lenni.

Miért tesszük ezt magunkkal?

Carl Sagan gyakran írt arról, hogy az űrkutatás nemcsak a csillagok felfedezése, hanem önmagunk megismerése is. Az űrhajósok gerincének megnyúlása egy gyönyörű, bár fájdalmas bizonyítéka annak, hogy mennyire alkalmazkodóképesek vagyunk. Nem az űrre születtünk. A csontjaink, az izmaink, a keringésünk tiltakozik ellene. És mégis, képesek vagyunk elviselni. Képesek vagyunk élni, dolgozni, sőt, élvezni a lebegést, miközben a testünk szó szerint átalakul.

A +3-5 centiméter nem marad meg. A földi lét visszaköveteli a magáét. De a tudat, hogy a testünk határai nem kőbe vésettek, velünk marad. Amikor legközelebb felnéztek az égre, és látjátok áthúzni a Nemzetközi Űrállomást, gondoljatok arra, hogy az ott fent lévő emberek éppen egy kicsit „túlnövik” az emberiséget – átvitt és szó szerinti értelemben is. A bölcső kényelmes, de csak akkor tudjuk meg, mekkorára nőhetünk, ha kimászunk belőle.

Csillagászkodj!