A hét csillagképe
A Nyúl üldözője:
a Nagy Kutya
Múlt héten a Vadász lábaihoz néztünk, ahol a félénk Nyúl (Lepus) lapult a fűben. De az égi dráma nem lenne teljes a másik szereplő nélkül. Ahol zsákmány van, ott vadásznak is lennie kell. És Orion, az égi óriás, sosem jár egyedül. Ma, január utolsó éjszakáján a Vadász hűséges kísérőjét, a Nagy Kutyát (Canis Major) vesszük górcső alá. Ez a csillagkép nem a rejtőzködésről híres. Épp ellenkezőleg: ő hordozza a nyakörvén az éjszakai égbolt legdrágább ékkövét, a Szíriusz csillagot. Ha kinéztek ma este az ablakon dél felé, lehetetlen eltéveszteni. Ő az a kékfehér jelzőtűz, ami uralja a téli sötétséget.
Az ég „diszkógömbje”
A Nagy Kutya legfőbb látványossága vitathatatlanul a Szíriusz (Alfa Canis Majoris). -1,46 magnitúdós fényességével ez a legfényesebb csillag, amit a Földről láthatunk (a Napot nem számítva). De miért ilyen fényes? Sok csillag azért látszik fényesnek, mert valójában gigantikus szuperóriás (mint a Rigel az Orionban). A Szíriusz titka azonban más: ő közel van. Mindössze 8,6 fényévre tőlünk. Kozmikus léptékkel mérve a szomszédunkban lakik. Kétszer akkora tömegű, mint a Nap, és huszonötször fényesebb nála – ami tisztes teljesítmény, de nem rekorder. A közelsége teszi királlyá.
Van azonban a Szíriusznak egy olyan tulajdonsága, ami minden kezdő észlelőt megdöbbent. Ha távcsővel (vagy akár szabad szemmel) ránéztek, amikor alacsonyan jár, úgy tűnik, mintha megőrült volna. Vadul villog. Színeket vált: kékből vörösbe, vörösből zöldbe, majd vakító fehérbe csap át, másodpercenként többször. Sokan hívtak már fel riadtan, hogy UFO-t látnak, ami jelzéseket ad le. A valóság a fizikában rejlik. Mivel a Szíriusz nagyon fényes és (nálunk, az északi féltekén) viszonylag alacsonyan jár, a fénye vastag légrétegen halad át. A légkörünk turbulenciái, a hideg és meleg levegő keveredése úgy viselkedik, mint milliónyi apró prizma. Ezek a „lencsék” folyamatosan elhajlítják és színeire bontják a csillag éles, pontszerű fényét. Ezt hívják szcintillációnak. Amit látsz, az nem a csillag üzenete, hanem a Föld légkörének tánca. De ez semmit nem von le a látvány szépségéből. Olyan, mint egy kozmikus diszkógömb a Kutya nyakában.
Kincsek a hasban
De a Nagy Kutya nem csak egyetlen csillagból áll. Ha a Szíriuszon kigyönyörködtétek magatokat, vezessétek a tekinteteteket (vagy a binokulárt) kb. 4 fokkal (négy ujjnyival) lefelé, a kutya „szíve” vagy „hasa” irányába. Ott találtok egy halvány, ködös foltot. Ez az M41 (Messier 41) nyílthalmaz. Arisztotelész már i.e. 325-ben említést tett róla, mint egy „foltról a Kutya alatt”. Egy kis távcsőben a folt csillagokra bomlik. Mintha valaki egy marék gyémántport szórt volna a fekete bársonyra. Ezek a csillagok testvérek. Egyetlen hatalmas gázfelhőből születtek nagyjából 190 millió évvel ezelőtt (amikor a Földön épp a jura kor dinoszauruszai uralkodtak). Most még együtt utaznak az űrben, de a gravitációs kölcsönhatások lassan, évmilliók alatt szétszakítják majd a családot. A Napunk is egy ilyen halmazban született, de az ő testvérei már régen szétszóródtak a Tejútrendszerben.
Hogyan találod meg?
A Nagy Kutyát megtalálni a világ legegyszerűbb dolga, köszönhetően az égi útjelző táblánknak, az Orionnak. Ahogy az infografikán is látjátok:
- Keresd meg az Orion Övét (a három jellegzetes csillagot).
- Húzz gondolatban egy vonalat balra lefelé.
- A vonal egyenesen a Szíriuszba, a legfényesebb csillagba ütközik.
Ha megvan a Szíriusz, a többi csillag már kirajzolja a kutya alakját: a lábait, a farkát és a fejét. Ez egyike azon kevés csillagképeknek, amik tényleg hasonlítanak arra, amiről elnevezték őket.
Viszlát január – A finálé mérlege
Ezzel a csillagképpel búcsúzunk az év első hónapjától. Micsoda hónap volt!
- Elindultunk a Rák-köd szupernóva-robbanásától.
- Fagyoskodtunk a Pluto jégszívénél és az Europa óceánja felett.
- Emlékeztünk az Apollo-1 hőseire.
- Megcsodáltuk az Eszkimó-köd arcát és Herschel Uránuszát.
- És feltettük a kérdést: mit üzennénk az idegeneknek?
A január a befelé fordulás, a kemény fagyok és a kristálytiszta egek hónapja volt (lett volna…). De az idő kereke forog.
Februári előzetes: Nyílik az ablak
Mi vár ránk februárban? Ahogy a Föld halad a pályáján, lassan megváltozik a kilátásunk. A téli Tejút sűrű sávja kezd nyugat felé húzódni. És ahol a Tejút eltűnik, ott kinyílik egy ablak. A február és a március a csillagászatban a „Galaxisok Évszaka”. Ilyenkor a Föld éjszakai oldala kifelé néz, merőlegesen a saját galaxisunk síkjára. Nem zavar minket a Tejútrendszer pora és gáza. Ellátunk a végtelen mélységbe. A következő hetekben elhagyjuk a „szomszédságot”. Nem csillagokat és ködöket fogunk vadászni, hanem távoli szigetuniverzumokat. Galaxisokat, amik millió fényévekre vannak tőlünk. Olyan lesz, mintha eddig a szobában nézelődtünk volna, és most hirtelen kinyitnánk az ablakot az óceánra.
De ma este még maradjunk itt, a hűséges Kutyánál. Élvezzük a Szíriusz villódzását, a téli égbolt stabilitását. Köszönöm, hogy velem tartottatok ebben a hónapban. Pihenjetek rá a februárra, mert messzire fogunk utazni!
Csillagászkodj!
