Képzeljetek el egy tengerpartot a mai Libanon területén, évezredekkel ezelőtt. A levegő sós és forró, a hullámok ritmusa altató. A parton egy föníciai hercegnő, Európé sétál a barátnőivel. Nem sejti, hogy a következő pillanatban nemcsak az élete változik meg, hanem a történelem is – és egy napon egy egész kontinens viseli majd a nevét. A hullámok közül ugyanis nem egy hajó bukkan fel, hanem egy állat. Egy hófehér, fenséges bika, akinek szőre úgy csillog a napfényben, mint az arany, szarvai pedig íveltek, mint a holdsarló.

A bika szelíd. Odasétál a hercegnőhöz, leheveredik elé, és engedi, hogy Európé virágfüzért fonjon a nyakába. A lány, a kíváncsiságtól hajtva, felmászik az állat széles hátára. És abban a pillanatban a csapda bezárul. A bika – aki valójában Zeusz, az istenek királya álruhában – felpattan, és vágtatni kezd. Nem a szárazföld felé, hanem be, a nyílt tengerbe. Képzeljétek el a hercegnő rémületét, ahogy a part távolodik, és a bika úszni kezd a mély vizeken, Kréta szigete felé.

Ez nem csak egy mese. Ez az emberiség egyik legősibb emléke arról, hogyan keveredik a vágy, a hatalom és a félelem. És Zeusz, hogy megörökítse hódítását, a csillagok közé emelte saját bika-alakját.

A Téli Égbolt Kapuja

Ma este, ha felnéztek a déli égre, ti is láthatjátok ezt az ősi drámát. A Bika (Taurus) csillagkép ott ragyog az Orion felett. De ha figyelmesen nézitek, észrevesztek valami furcsát: a Bikának csak az eleje látszik. A feje, a nyaka, a mellkasa és a mellső lábai. A görögök szerint ez azért van, mert a csillagkép azt a pillanatot örökíti meg, amikor Zeusz éppen úszik a tengerben, testének hátsó része a víz (vagyis az égi sötétség) alá merül.

Ez a csillagkép a tél kapuja. A domináns, V-alakú fej, amelyet a Hyadok csillagai rajzolnak ki, olyan, mint egy nyílhegy, ami az Orionra mutat. És ott izzik benne a véres szem, az Aldebaran, mintha Zeusz még mindig figyelné a halandókat.

Ékszerek a Bika vállán

De a Bika nem egyedül érkezett az égre. A vállán, mintha csak a drágakövekkel kirakott nyerge lenne, ott csillog a Plejádok (Fiastyúk). Micsoda kontraszt! A Bika feje (a Hyadok) egy szétszórt, idősebb halmaz, míg a Plejádok egy szoros, fiatal, kékesfehér csillagokból álló „ékszerdoboz”.

Sagan gyakran emlékeztetett minket arra, hogy a mítoszok a tudomány előfutárai voltak. A régiek „Hét Nővérnek” nevezték őket, akik Orion elől menekültek, és Zeusz változtatta őket galambokká (majd csillagokká), hogy megvédje őket. Ma már tudjuk, hogy a Plejádok valóban „menekülnek”: a csillagok nagy sebességgel mozognak a gázfelhőn keresztül, amiből születtek. És tudjuk azt is, hogy nagyon fiatalok – kozmikus értelemben csecsemők, alig 100 millió évesek. Amikor a dinoszauruszok uralták a Földet, a Plejádok még nem is léteztek.

A Kaland folytatódik

Amikor ma este távcsövet ragadtok – vagy csak a szemeteket használjátok –, ne csak hidrogént és héliumot lássatok. Lássátok a történetet. A Bika csillagkép emlékeztet minket arra, hogy az emberi képzelet képes volt összekötni a távoli, hideg napokat, hogy megalkossa belőlük a saját isteneit. Mi vagyunk azok a lények, akik értelmet adtak a káosznak.

Zeusz már nem rabol hercegnőket. A Bika már nem úszik Kréta felé. De a csillagok, amelyekből az ókoriak megformázták őket, még mindig ott égnek, közömbösen és fenségesen. És várják, hogy a mi generációnk milyen új történeteket, milyen új tudományos kalandregényeket ír majd beléjük.

Nézzetek fel ma este. Keressétek meg a Bika vörös szemét, és a vállán ülő hét kékes nővért. És érezzétek a történelmet.

Csillagászkodj!