Vannak szerelmi történetek, amelyek a „boldogan éltek, amíg meg nem haltak” mondattal végződnek. És van egyetlen egy a történelemben, amelyik ott kezdődik, ahol másoké véget ér. Ma, a Valentin-hét csütörtökén egy olyan házaspárról mesélek nektek, akiknek a közös útja nem a Földön ért véget, hanem a Holdon. Ők Eugene és Carolyn Shoemaker. A csillagászat álompárja.

A geológus és az üstökösvadász

A kapcsolatuk nem indult átlagosan. Eugene egy zseniális elméjű geológus volt, akinek volt egy megszállottsága: a becsapódási kráterek. Akkoriban a tudomány még úgy gondolta, hogy a Föld krátereit (mint az arizonai Barringer-krátert) vulkánok hozták létre. Eugene volt az, aki bebizonyította a világnak: tévedtek. Ezeket a sebeket az űrből érkező sziklák ütötték. Carolyn kezdetben „csak” a felesége és biztos hátországa volt, aki 51 éves koráig nem is foglalkozott komolyan csillagászattal. De Eugene bátorítására belenézett a távcsőbe – és kiderült, hogy őstehetség. Olyan türelme és szeme volt a változásokhoz, mint senki másnak. Hamarosan ő lett a világ legeredményesebb üstökösvadásza (32 üstököst fedezett fel!). Együtt dolgoztak, éjszakákat töltöttek a kupolák alatt, a Palomar-hegyen. 1993-ban közösen fedezték fel a híres Shoemaker-Levy 9 üstököst, ami később a szemük láttára csapódott bele a Jupiterbe. A szakmai sikerük csúcsán voltak. De Eugene szívében volt egy tüske.

A beteljesületlen álom

Eugene Shoemakernek egyetlen igazi vágya volt gyerekkora óta: a Holdra akart menni. A 60-as években ő volt a legesélyesebb tudós-jelölt az Apollo-missziókra. Ő képezte ki Neil Armstrongékat. Ő tanította meg az űrhajósoknak, melyik követ kell felvenni odafent. Mindenki tudta: ha van geológus, akinek ott a helye, az ő. De a sors közbeszólt. Egy rutinvizsgálaton kiderült, hogy Addison-kórban szenved. A NASA azonnal letiltotta a repülésről. Eugene a Földön maradt. A tévében nézte végig, ahogy a tanítványai a Hold porát rúgják. Sosem panaszkodott, de Carolyn tudta, hogy a lelke egy része odafent jár.

Az utolsó kanyar

A tragédia 1997-ben történt. A házaspár éppen Ausztráliában volt egy expedíción (természetesen krátereket vizsgáltak), amikor frontálisan ütköztek egy másik autóval. Eugene azonnal meghalt. Carolyn súlyos sérülésekkel, de túlélte. Amikor felébredt a kórházban, és megtudta, hogy a társa nincs többé, Carolyn egyetlen dologra tudott gondolni. Arra az ígéretre, amit az élet tett – és vett el – a férjétől.

Irány a Hold

Carolyn nem akarta a földbe temetni azt az embert, aki egész életében az eget nézte. Felhívta a NASA-t. A barátaik, a tanítványaik mind összefogtak. Éppen akkor készült a Lunar Prospector nevű szonda, aminek a feladata a Hold feltérképezése volt. Carolyn elérte a lehetetlent: a NASA engedélyezte, hogy egy kis, polikarbonát kapszulában elhelyezzék Eugene hamvainak egy részét a szonda fedélzetén.

1998 januárjában a rakéta elstartolt. Eugene Shoemaker elindult élete első és utolsó űrutazására. Másfél évvel később, 1999. július 31-én, amikor a szonda befejezte küldetését, az irányítóközpont parancsot adott a célzott becsapódásra. A szonda – fedélzetén a hamvakkal – 6000 km/órás sebességgel csapódott be a Hold déli pólusának egyik kráterébe.

Rómeó az égen

A kapszulára, ami most ott pihen a Hold örök porában, Carolyn egy Shakespeare-idézetet vésetett a Rómeó és Júliából:

„És ha majd meghal, vévedd, s aprózd fel őt kis csillagokká: s ő a Nappal ékesebbé teszi a fönséges eget…”

Eugene Shoemaker ma az egyetlen emberi lény, aki nem a Földön nyugszik. De valójában ez a történet nem a halálról szól. Hanem arról a szeretetről, ami képes volt egy özvegyasszonyt arra sarkallni, hogy még a NASA szigorú szabályait is áttörje, csak azért, hogy a férje végre „hazaérjen”.

Ha felnéztek a Holdra, gondoljatok rájuk. És arra, hogy a szerelem gravitációja erősebb, mint bármilyen fizikai törvény.

Csillagászkodj!